Fenntarthatósági_díj

Fenntarthatósági díjat nyert a KÉSZ Holding Zrt.

A K&H Bank családi vállalatok számára meghirdetett pályázatán fenntarthatóság kategóriában nyert díjat a KÉSZ Holding Zrt., melyet a Forbes Családi Vállalatok Gálán ünnepélyes keretek között Vida Tamás vezérigazgató vett át.

Nyolcadik alkalommal adták át a K&H családi vállalatok kiválósági díjat azoknak a hazai cégeknek, amelyek kiemelkedő teljesítményt mutatnak a hosszú távú stratégia, az innováció, a sikeres generációváltás vagy a fenntarthatósági programok megvalósításában. A meghirdetett pályázatot héttagú zsűri bírálta el a kiírásban megadott szakmai szempontok alapján, és a négy kategóriában összesen 7 pályázó kapott elismerést, közöttük a KÉSZ Holding Zrt. fenntarthatóság kategóriában.

„A rangos elismerés kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy azok az értékek és stratégiák, amelyeket cégalapítónk, Varga Mihály több, mint 40 évvel ezelőtt lefektetett, megfelelő alapot biztosítanak a KÉSZ Holding hosszú távú fejlődéséhez.” – mondta Vida Tamás, a KÉSZ Holding Zrt. vezérigazgatója.

A K&H stratégiájának egyik fontos területe a vállalkozásösztönzés, amelybe 2015-től bevonta a hazai családi vállalatokat is. „Meglátásunk szerint a családi cégek nemcsak jelenleg képezik fontos részét a magyar gazdaságnak és társadalomnak, de a növekedés és a társadalmi értékek megőrzése szempontjából a jövőben a mainál is meghatározóbb szerepet fognak betölteni. Éppen ezért kiemelt hangsúlyt fektetünk ezen vállalatok kiszolgálására, hosszú távú működésük és a családi értékek továbbvitelének támogatására. Az egyik ilyen kezdeményezésünk a 2016-ban életre hívott K&H családi vállalatok kiválósági díj” – mondta el Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok központ vezetője.

Fenntarthatósági_díj

Ékes Ákos a díjátadó Gálán kiemelte: „Az idei nyertesek profilja igen szerteágazó, az állat- és növénytermesztéstől kezdve az épületgépészeti, építőipari megoldásokon túl az autóipar is megjelenik. A beérkezett munkák alapján azt látjuk, hogy a legnagyobb kihívást továbbra is a megfelelő stratégia megválasztása, megtervezése jelenti. Továbbá a most díjazott legjobb gyakorlatok azt is mutatják, hogy a családi vállalati értékek közé már a környezeti fenntarthatóság is bekerült, és a generációváltásra is egyre több sikeres és követendő példát láthattunk.”

A K&H családi vállalatok klubot - melynek a KÉSZ Holding Zrt. is aktív tagja -, 2015-ben alapították. A klub célja, hogy olyan bensőséges környezet mellett tudjanak a családi vállalatok tulajdonosai egymástól és szakmai előadóktól inspirálódni, ahol mind a családi, mind pedig a céges kihívásaikról és sikereikről van lehetőség tapasztalatokat megosztani.