Tervezés

Generáltervezés

A tervezési tevékenység a KÉSZ Csoport megalakulásától kezdve megtalálható a cégcsoport tevékenységei között. Tervező irodánk célja, hogy tudásuk és szakértelmük széleskörű, rugalmas felhasználásával, valamint innovációs tevékenységükkel felelősen fejlesszék, és tegyék jobbá környezetünket. Ars poeticájukban büszkén vállalják a kivitelezői szemlélettel történő tervezést, mely a kezdetektől fogva a generálkivitelezéssel szinergiában és közös szervezetben működött egészen 2017-ig, mely dátum után önálló cégként lépett piacra Bim Design Kft. néven, majd 2021-től teljes megújulást és arculatváltást követően már bim.GROUP -ként vált ismertté, mint a KÉSZ Csoport stratégiai partnere, és az ország egyik legnagyobb generáltervező cége, amely három városban is képviselteti magát, Budapesten, Kecskeméten és Szegeden.

A generál tervezőiroda, mely feladatait a mérnöki precizitás és művészi kreativitás szellemében látja el, - jelenleg több, mint 100 fős csapattal működik- a piacon az egyik legegyedibb felépítéssel és szolgáltatási csomaggal rendelkezik. A bim.GROUP egyik legnagyobb versenyelőnye, hogy egy cégen belül összesen hat különböző szakág (építészet, tartószerkezet, épületburok, épületgépészet, épületvillamosság, BIM innováció) szakemberei dolgoznak együtt, így ezek együttes tudásbázisára támaszkodva minden lehetséges kihívással meg tudnak birkózni. Legyen szó komplex generál-, vagy szakági tervezésről, a csapat rendelkezik mind kivitelezői mind gyártói tapasztalatokkal. Innovatív megoldások alkalmazásával és megfelelő költségkontroll alatt tartott tervezési folyamataikkal vállalják a legkomplexebb ügyféligények kielégítését is. Külföldi piaci pozíciójuk erősítése érdekében kiterjedt nemzetközi (amerikai, német, brit) partner tervezői irodai kapcsolatokkal rendelkeznek, melynek köszönhetően a világ különböző pontjain vállalnak megbízásokat. A partnerekkel való hatékony együttműködést és a tervezési tevékenységet több, mint 70 szoftver (köztük Assemble, Rhino, Grasshopper, Tekla, Consteel, Idea statica, Grasshopper, Revit, AutoCAD, Dialux, Eco Dial) támogatja, a tervezők pedig magas szinten, „openBIM” rendszerben végzik munkájukat.

Generáltervezés területén számos szektorban alkottak meg különböző épületeket, ilyenek pl. a Mercedes-Benz autógyár lakkozó épülete, a Procter&Gamble gyár, a kecskeméti Four Points by Sheraton Hotel, vagy a zalaegerszegi Lynx harcjárműgyár.

Az iparágak széles skáláját lefedő bel- és külföldi referenciák között szakági tervezés és koordináció kapcsán olyan ismert épületek szerepelnek, mint a Hungexpo Fogadóépülete, a MOL Székház, a Nemzeti Atlétikai Stadion, a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, a Puskás Ferenc Stadion, a norvégiai Kistefos Múzeum, vagy a rigai Open Air Stage szabadtéri színpad.

A BIM szemléletmód, a térbeli tervezéskoordináció, valamint a releváns ütközésektől mentes modellek szolgáltatása náluk természetes, hiszen normál működésük része, melyet minden tervezési feladatuk során biztosítanak. Céljuk a tervezési folyamat átláthatóságának biztosítása, magas minőségének fenntartása, valamint a kivitelezési fázis problémamentes támogatása.

Tevékenységi kör, szolgáltatások:

  • Komplex generáltervezés
  • Komplex szakági tervezés
    (építészet, tartószerkezet, épületburok, épületgépészet, épületvillamosság, BIM innováció)

BIM (Building Information Management) szolgáltatásaik:

  • Általános BIM menedzsment szolgáltatása projekteken
  • Általános BIM modellel kapcsolatos szolgáltatások
    • Mennyiség kigyűjtés, költségbecslés, költségvetéskészítés (5D BIM)
    • Térbeli tervezéskoordináció és ütközésvizsgálat
    • Térbeli ütemterv vizualizáció, státuszkövetés
  • Aktuális állapot rögzítése-digitális iker
  • Bim alapú vizualizáció és organizáció
  • BIM Szaktanácsadás - beruházóknak és bonyolítóknak

 

Szolgáltatások

Komplex generáltervezés

Komplex szakági tervezés

Komplex szakági tervezés

BIM innováció

Építészet

Épületburok

Épületgépészet

Épületvillamosság

Tartószerkezet

Kiemelt tagvállalataink és stratégiai partnereink