Túljelentkezéssel indult el a KÉSZ Metaltech Kft. homlokzattervezői szakmérnök továbbképzése!

Túljelentkezéssel indult el a KÉSZ Metaltech Kft. homlokzattervezői szakmérnök továbbképzése!

Az épülethomlokzati tervezési és kivitelezési ágazatban mind nagyobb igény mutatkozik a homlokzattervező szakmérnökök munkájára, akik már a beruházások tervezésének kezdeti lépéseitől jelen lehetnek, együttműködve a projektvezetőkkel, az építésztervezőkkel és gyártókkal.

A fokozott piaci igényre reagálva nemzetközi és hazai körben kiemelkedő cégekkel köztük a KÉSZ Metaltech Kft.-vel karöltve Homlokzattervező szakmérnök szakirányú továbbképzést indított a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara (PTE MIK). Ez azért is különösen nagy jelentőségű, mivel Európában ez a 4. ilyen jellegű képzés, ami elindult. 

Az első oktatási alkalom már lezajlott múlt hét pénteken, illetve szombaton, ahol a tervezett 25 fős képzésre már most túljelentkezés volt, így végül 29 hallgató kezdte el az első homlokzattervező szakmérnök szakirányú továbbképzést. Ez egy rendkívül egyedülálló projekt már végzett mérnökök részére, nagyon erős szakmai háttérrel, ahol elismert hazai és nemzetközi oktatók egyaránt részt vesznek a projektben. Az oktatás műhelymunka jellegű, ahol az elmélet mellett a gyakorlati rész is ugyanolyan hangsúlyt kap. 

„Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy a Homlokzattervező szakmérnök képzés oktatói közé felkértek, hiszen ez számomra is egy új szerep. Az oktatók és a hallgatók is nagy lelkesedéssel kezdték meg a képzést. Nagyon pozitív visszajelzés volt, hogy már az első alkalmon rögtön kérdéseket tettek fel a hallgatók, interaktív kommunikáció alakult ki, olyan közeg, ahol egymást is tudják fejleszteni a résztvevők. Nagy izgalommal várom a folytatást, különösen a kis csapatos kollektív munkát a homlokzatburkolat komplex tervezésénél. Bízunk benne, hogy mindenkinek hozzá tud tenni ez a képzés a szakmai fejlődéséhez és reméljük, hogy innen kerülnek ki a szakmai új kiválóságai.” – tette hozzá Figeczki Péter KÉSZ Metaltech vállalkozási igazgatója. 

Gratulálunk a KÉSZ Metaltech Kft. munkatársainak a sikeres induláshoz és további sok sikert kívánunk az év folyamán!