Minecraft

Győztest hirdettünk a Minecraft pályázatunkon

Tavaly novemberben nyereményjátékot indítottunk a Z és Y generáció számára, amelynek középpontjában a fenntarthatóság, a kreativitás és persze az építőipar állt. A játékosok a KÉSZ Csoport Instagram oldalán található leírás alapján léphettek be egy kifejezetten erre a célra létrehozott Minecraft szerverre, ahol saját kódjukkal ellátott parcellán építkezhettek. Végül csaknem ezer pályázat érkezett és jobbnál jobb megoldások születtek: vízturbinák, napelemgyűrűk, geotermikus fűtés, szintenként kialakított zöldövezetek, hatalmas üvegfelületek, automatizálás – csakhogy párat említsünk. A digitális építkezéseket két népszerű videós influenszer, Uborcraft és luckeY is figyelemmel kísérte és támogatta, az elkészült remekműveket pedig egy 5 főből álló szakmai zsűri bírálta különböző szempontok alapján, akik végül három felhőkarcoló tervét találták a legjobbnak.

A dobogó legfelső fokán a 18 éves Tarnai Márk gépész tanuló végzett. „Egészen kiskorom óta rabja vagyok a Minecraft őrületnek, bár mostanában már kicsit kevesebb időm jutott rá, de a pályázat hallatán újra felvettem a fonalat. Alapvetően mindig is szerettem építeni és most itt állt a remek alkalom, hogy kipróbáljam magam. Arra viszont nem is számítottam, hogy meg is nyerem a pályázatot – ezt még mondjuk a családom sem hitte el elsőre. Maga a téma is szimpatikus volt, hiszen a fenntarthatóság még fontosabb téma lesz a jövőben” – mondta Márk, aki egy rendkívül illusztris felhőkarcolóval nyerte el az első helyezést. „Én kicsit később csatlakoztam, összesen egy hetem volt megépíteni az elképzelésemet. Alapkoncepcióm nem volt, inkább ez egy folyamatosan alakuló mű lett, igyekeztem mindig valami kreatívat kitalálni. Végül a számomra tetszőleges elemeket megtartottam, és cirka 40 óra alatt meg is lettem a végső épülettel. Természetesen néztem a többi pályázót, jók voltak, de próbáltam eltérőt alkotni.” Márk a jövőben is az építőipar területén szeretne elhelyezkedni. „A gépészet területén a 3D modellezés nagyon érdekel, és szükségem van ezen a téren a kreativitásra. Ha pedig végzek és szívesen fogadnak, akkor a KÉSZ Csoportnál is el tudom képzelni a jövőm” – tette hozzá.

A nyereményjátékkal a KÉSZ Csoport egyik fontos iparági célkitűzésére, a fenntarthatóságra kívánta felhívni a figyelmet, főként a Z és az Y generáció körében. „Mindig örülünk, ha technológia fókuszú építőipari vállalatcsoportként sikerül a fiatalokat megmozgatnunk és megmutatnunk, hogy mennyi lehetőség rejlik az építőiparban, izgalmas, sőt menő és nem utolsó sorban fenntartható is lehet ez az iparág. Rengeteg ötletes és kreatív pályamű érkezett, közülük sokat legszívesebben a valóságban is megépítenénk. A fenntarthatóság kérdése az egyik legkomolyabb kihívás, ami az építőipar előtt áll, jó látni, hogy a téma mennyire megmozgatta a fiatalokat és milyen színvonalas munkát érkeztek. Bár a top 3 alkotást díjaztuk, a 40 legjobbra értékelt épület alkotója is részletesen elolvashatja majd a szakmai zsűri értékelését” – mondta Metykó Tibor, a KÉSZ Csoport marketing és vállalati kommunikációs igazgatója.