Tanszergyűjtő akciót szerveztünk a rászoruló gyerekek számára

Tanszergyűjtő akciót szerveztünk a rászoruló gyerekek számára

A közelgő beiskolázás számos családnál jelentős problémát jelent és segítség nélkül számukra a szeptemberi tanévkezdés hatalmas kihívás. Célunk a tanszergyűjtő akcióval a rászoruló gyerekek beiskolázásának támogatása és az iskolakezdéssel járó kiadások csökkentése volt.

A Máltai Szeretetszolgálat tanszergyűjtő akciójának keretein belül nehéz sorsú gyermekeknek segít az iskolakezdésben, amelyhez most mi is hozzájárultunk. Az általunk felajánlott tanszeradományokkal hátrányos helyzetű gyerekeknek segítettünk. Az adományt a karitatív szervezet juttatta el az érintetteknek a legszegényebb településekre, illetve a családok átmeneti otthonában élő iskolások, árván maradt vagy nevelőszülőknél nevelkedő gyermek számára.

Milyen adományokat gyűjtöttünk?

Minden jó állapotú, új vagy újszerű tanszer óriási segítséget jelent. Főként azokat az alapvető iskolaszereket gyűjtöttük össze, amik egy iskolatáskában minden kisgyermek számára hasznosak lehetnek. Az alap tanszereken túl – mint például a füzet, a toll vagy a ceruza – ecseteket, festékeket, rajzlapokat, színes lapokat, órarendeket, gyurmát, színes korongokat és pálcikákat, körzőket, vonalzókat gyűjtöttünk, illetve minden mást, amire az iskolában a gyerekeknek szüksége lehet.
 
Büszkék vagyunk rá, hogy ennyien hozzájárultak ahhoz, hogy a lurkók vidáman kezdjék a tanévet szeptemberben!