Építő Kupa

A KÉSZ Csoport vitrinjében csillog mostantól az Építő Kupa

Taroltak a KÉSZ Csoport dolgozói a PromoSport Kft. által hagyományosan megszervezett Építő Kupán és Családi Napon. A budapesti Ikarus BSE Sporttelep-en megrendezett sporteseményen 32 cég csapatai – a hazai építőipari szektort képviselő generálkivitelezők, kiemelt beszállítók és szolgáltató vállalatok - mérették meg magukat. A vándorkupáért játszó KÉSZ Csoport dolgozók egyetlen meccset sem vesztettek, 2 döntetlen mellett végig győztesként rúgták a bőrt a selejtező meccsek során.

A csapatok rendkívül izgalmas mérkőzéseket játszottak. Késő délutánra már csak négy csapat maradt versenyben, köztük a 2021-es Magasépítők Kupa ezüstérmese, azaz a KÉSZ Csoport lelkes kollégái, a tavalyi Infrastruktúra Kupa második helyezettje, a V-Híd Zrt., valamint a Merkbau Zrt. és a Promosport Kft. rendezvényein először megjelenő MKIF Zrt. Külön öröm, hogy a KÉSZ Csoport győztes csapata az utolsó pillanatban, felkérés alapján indult a kupán, mégis tarolt az összecsapáson. 

Hagyomány szerint a győztes csapat vezetője, esetünkben Varga Mihály alapító egyben a felügyelőbizottság elnöke hozta el a kupát az elmúlt év bajnokától, a Market Zrt-től. A sikert az alábbi labdarúgó kollégáknak köszöni a KÉSZ Csoport: Hamar Tamás, Molnár Csaba, Nagysolymosi Ádám, Némedi Ákos, Péter Sándor, Szanka Roland, Varga Bence, Véró Viktor.

Építő Kupa
A 2023. évi Építőipari Focitorna és Családi Nap több, mint negyven generálkivitelező, valamint út- és vasútépítő vállalattal, illetve a legnagyobb hazai beszállítók regisztrációjával indult, melyek közül 32 csapat vett részt végül a tornán.
A fordulatokban bővelkedő sportnap II. helyezettje a V-HÍD Zrt., a III. helyezett a Merkbau Zrt., a IV. helyezett pedig az MKIF Zrt. lett.

Gratulálunk a KÉSZ Csoport dolgozóinak győzelméhez! Szép volt, fiúk!