Építőipari hiányszakmákat tanulhatnak a diákok: idén végez az első évfolyam

A szegedi Gál Ferenc Egyetem és a KÉSZ Csoport közös szakképzési programjának köszönhetően az elmúlt 3 év során összesen 105 diák kapott lehetőséget olyan építőipari hiányszakmákat tanulni, mint például az épületgépész technikus, hegesztő, villanyszerelő, épület- és szerkezetlakatos, hűtő- és szellőzés-rendszerszerelő, víz- és csatornarendszer- szerelő, központifűtés- és gázhálózatrendszer-szerelő és szerkezetépítő- és szerelő. Jelenleg is zajlik a beiskolázási időszak, várják a leendő diákokat és felnőtteket! Idén pedig végez az első évfolyam 12 tanulója, akiknek hosszú távú szakmai támogatást, és karrierlehetőséget is kínálnának a képzés szervezői.

Idén fejezi be tanulmányait annak a szakképzési programnak az első évfolyama, amelyet a Gál Ferenc Egyetem szegedi tagintézménye és az építőipar egyik meghatározó hazai szereplője, a KÉSZ Csoport indított. Az együttműködés keretében három éve indult el Szegeden a képzés, melynek jelentkezői olyan hazai, építőipari hiányszakmákat tanulhatnak, mint az épületgépész technikus, hegesztő, villanyszerelő, épület- és szerkezetlakatos, hűtő- és szellőzés-rendszerszerelő, víz- és csatornarendszer- szerelő, központifűtés- és gázhálózatrendszer-szerelő és szerkezetépítő- és szerelő. 

A gyakorlatorientált ingyenes szakmai képzésre a diákok az általános iskola elvégzése után, valamint felnőttek is jelentkezhetnek. Az oktatás során valós szaktudást szerezhetnek a tanulók, hiszen már a tanulmányaik alatt különböző projektekben vehetnek részt. A KÉSZ Csoport szakmai felügyeletével a legmodernebb környezetben, profi szakemberek támogatásával ismerhetik meg választott szakmájukat a diákok. A képzés résztvevői munkalehetőséget is kaphatnak majd a cégcsoport szegedi üzemeiben, kecskeméti acélszerkezet-gyárában vagy az országszerte zajló projektjei keretében.

„A KÉSZ Csoport számára mindig is kiemelten fontos volt a fiatalabb generációk szakmai támogatása, ezért folyamatosan kerestük az oktatási intézményekkel való kapcsolódási pontokat, lehetőségeket. Az építőiparban jelenleg számos hiányszakma van, a Gál Ferenc Egyetemmel együttműködésben három éve elindított képzésünk ezeken a területeken is segít az utánpótlás képzésében. Büszkék vagyunk rá, hogy a program valóban gyakorlatorientált, a végén valós tudással rendelkező fiatal szakemberek léphetnek majd ki a munkaerőpiacra” – mondta el Vida Tamás, a KÉSZ Csoport vezérigazgatója. 

Bíró Gyula, a Gál Ferenc Egyetem képzésfejlesztési igazgatója hozzátette, hogy a szakképzési program első végzős évfolyama az induláshoz képest változatlan létszámmal, 12 fővel fejezi be a képzést. „Ez mindenképp kiemelkedő sikert jelent, hiszen ritka, hogy lemorzsolódás nélkül végez egy osztály a szakképzési keretek között. A képzéssel ráadásul hozzájárulhatunk a munkaerőhiány csökkentéséhez az építőiparban, a tanulók pedig megismerkedhetnek a szektor munkáltatóival is.”

Bíró Gyula hangsúlyozta, hogy a GFE és a KÉSZ Csoport együttműködése olyan egyedülálló konstrukciói a hazai szakképzésben, amely csak Szegeden működik. Azt a fenntartói modellt erősíti, amelyben a piaci szektor működtetőként van jelen az intézmény fenntartásában, míg az egyetem biztosítja az igazgatási, gazdálkodási profil mellett azt a szellemiséget, amit a Gál Ferenc Egyetem küldetésként képvisel az általa fenntartott szakképzési intézmény rendszerében Békésen, a székhelyintézményben, valamint szegedi és budapesti tagintézményeiben. 

GFE Technikum és Szakképző Iskola Gimnázium és Kollégium Szegedi Tagintézménye elérhető a +36706032320 telefonszámon vagy a szeged.gfe-technikum.hu weboldalon. A képzéssel kapcsolatban bővebb tájékoztatást a lipcseym1102atgmail.com (lipcseym1102[at]gmail[dot]com) email címen kérhet.