Ágazati Képzőközpontot hoznak létre Kecskeméten

Ágazati Képzőközpontot hoznak létre Kecskeméten

A KÉSZ Csoport számára az iparági versenyképesség kiemelt szempont, ehhez a jelenlegi munkaállomány megtartására mellett a fiatalok elérésére és megfelelő képzésének biztosítására is figyelmet kell fordítani. Vállalatunk számos területen komoly előrelépéseket ért már el, így például az idei tanévben a Cégcsoportnál három városban több mint 50 tanuló végzett sikeresen hegesztőként, villanyszerelőként, elektronikai műszerészként, gépi forgácsolóként, mechatronikus karbantartóként vagy épület-és szerkezetlakatosként.

Most egy újabb mérföldkövet jelenthetünk be, hiszen a KÉSZ Csoport közreműködésével Ágazati Képzőközpont létesült Kecskeméten, annak érdekében, hogy a vállalkozásoknál versenyképes, a gazdaság igényeinek megfelelő képzettséggel és kompetenciákkal rendelkező munkaerő álljon rendelkezésre. A projekt vállalatok együttműködésén és a Kecskeméti Szakképzési Centrum meglévő tanműhelyeire, infrastruktúrájára és eszközeire alapoz. A központ új korszakot hoz a szakképzésben és a felnőttoktatásban, a képzések pedig gépészet, elektronika és elektrotechnika, valamint kereskedelmi szakirányokon valósulnak majd meg.

„A KÉSZ Csoport hazai és nemzetközi versenyképessége azon is múlik, hogy miként tudja megszólítani a fiatalokat és milyen jövőképet tud számukra megalapozni” – mondta Naderi Zsuzsanna szakképzési vezető. „A vállalat számára kiemelten fontosnak számít a megfelelő képzés és a kiváló szakmai tudás. Az IQ Kecskemét közreműködésével is fejlesztett szakképzési tevékenységünk – amelyet célunk kiterjeszteni az ágazati felnőttképzésre, szakmai (tovább)képzésekre – fontos pillér kíván lenni abban, hogy a KÉSZ Csoport megfeleljen az építőipar digitalizációs kihívásainak, a fenntarthatósági és környezetvédelmi törekvéseinknek és alapot tudjon adni a nemzetközi terjeszkedésünknek” – tette hozzá Naderi Zsuzsanna.

A Kecskeméti Ágazati Képzőközpontot alapító szervezetek: KÉSZ Ipari Gyártó Kft., Kecskeméti Szakképzési Centrum, PROVIM Kft., UNIVER-COOP Zrt. A projekt a tervek szerint 2022. október végéig valósul meg teljesen.  

Az eseményről bővebb információt és beszámolót a baon.hu helyszíni riportjában olvashattok.