Tiszayacht

Nagyszabású fejlesztések a Balaton mellett – a MAHART Tiszayacht kikötőépítési projektei

Izgalmas interjút készített a Magyar Építők a KÉSZ Csoport stratégiai partnerével, a MAHART Tiszayacht Kft. ügyvezetőjével, Lovászi Attilával. A társaság 24 éve foglalkozik acélszerkezetű hajók építésével és javításával, az elmúlt években pedig belépett a kikötők építésének piacára is. A Balaton partján három kikötőt már megvalósítottak, egy beruházás pedig éppen folyamatban van. Ezeket a helyszíneket látogatta meg a Magyar Építők csapata Attila vezetésével.

Már megvalósult projektjeik közül elsőnek két Balatonfüredi kikötőhöz látogattak el: az egyik a legelső kikötőépítkezéseként átadott projektjük, a Kékszalag Port (másik nevén Balatonfüredi Vízisport és Szabadidő Központ) volt, ahol először alkalmazták a moduláris technológiát egy 140 hajóállásos, kishajókat kiszolgáló létesítmény kialakításához. 

„Erre a kikötőre azért is vagyunk különösen büszkék, mert Európa leghosszabb, legrégebbi tókerülő vitorlásversenye, a Kékszalag is innen indul. Ez az egyik legfontosabb referenciánk.” – kezdte Attila a kikötő bemutatását.

Mahart

Ugyancsak Balatonfüreden található a második fejlesztésünk, az UNI Kikötő is, ahol az átvevő hatóság olyannyira meg volt elégedve a precíz munkánkkal, hogy semmilyen átalakítást nem kért, külön hangsúlyozták az elégedettségüket.  Az első szemlén megkaptuk az üzembehelyezési engedélyt: ez nagyon ritka egy ilyen projekt esetében.”

MAHART


A magyar tenger partján haladva két másik városba is ellátogatott a Magyar Építők: egyrészt a Balatonfűzfői Vitorlázó Sportegyesület vitorlás kikötőjébe, melyet szintén a MAHART Tiszayacht újított fel, másrészt pedig az alsóörsi Mediterrán Kikötő építkezésére. 

„Itt külön érdekesség, hogy bár közel 7,5 hektáros létesítményről beszélünk, a kikötő a Balatonból nem elveszi a területet, hanem növeli annak vízfelületét, ugyanis szárazépítéssel létrejött a projektben egy mesterséges öböl. 

A külső és belső kikötő együtt közel 300 hajót tud majd fogadni, ennek a kiépítése többek között a mi feladatunk, melyben jelentősen előrehaladtunk: immár a mólók és a bejáróhíd fafelületeit helyezzük el.” – magyarázta Attila a lapnak.

MAHART

A teljes interjúban ezen kívül szó esett a cég jövőbeli terveiről, a moduláris technológiáról és a Tiszayacht egyéb tevékenységeiről is. A teljes cikk a Magyar Építők oldalán érhető el.