Komoly szakmai elismerés! Moiskó Jánost CFO Master díjban részesítették!

Komoly szakmai elismerés! Moiskó Jánost CFO Master díjban részesítették!

Többek között Moiskó János, a KÉSZ Holding Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese vehette át idén a CFO Master díjak egyikét. A kitüntetést a Portfolio és a Credit Management Group szerdai Business and Finance Summit 2021 című konferenciáján adták át, amelyen hazai vállalatok felsővezetői és pénzügyi-gazdasági vezetői osztották meg tapasztalataikat, ismertették kihívásaikat. 

A CFO Master díjazások mellett megválasztották a CFO of the year 2021 nyertesét is, aki nem más, mint Sárkány Hunor, a Talentis Consulting Zrt. pénzügyi igazgatója lett.

A bírák állítása szerint nem elég, hogy valaki jól menedzsel pénzügyileg egy céget, ehhez akció kell: finanszírozási döntés, beruházás, akvizíció, hiszen versenyhelyzetben mutatkozik meg a leginkább, kit érdemes kiválasztani a legjobb teljesítményt mutató pénzügyi-gazdasági vezetőnek járó díjra.

„Nagyon büszke vagyok erre a szakmai elismerésre, amihez kiemelten hozzájárult a kollégáim munkája és támogatása. Ez a díj azt a szakmai munkát ismeri el, amit a KÉSZ Csoportnál az elmúlt években végeztünk és amelynek során komoly akvizíciókat és beruházásokat valósítottunk meg, szoftver bevezetéseket hajtottunk végre és kötvényt bocsájtottunk ki. Jó érzéssel tölt el, hogy a piaci szereplők ilyen pozitívan látják a szakmai tevékenységünket.”

További CFO Master díjazottak:

  • Daria Dodonova, Magyar Telekom Nyrt.
  • Horváth Róbert, Metropolitan Egyetem
  • Molnár Bálint, W.UP Zrt.