Ármos Béla: Erős szakmai alapokra építve még erősebb vezetési struktúrát alakítunk ki
A Magyar Építőknek adott interjújában Ármos Béla, a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. vezérigazgatója és a KÉSZ Holding Zrt. igazgatósági tagja beszélt a cégcsoport szervezeti átalakulásáról, a hatékonyabb működéshez szükséges vezetési irányokról, valamint arról, hogyan erősítjük tovább a projektmenedzsmentet, a minőségbiztosítást és a digitalizációt.
A beszélgetés során Béla kiemelte: a KÉSZ Csoport egyik legnagyobb versenyelőnye az, hogy a teljes építőipari vertikumot házon belül tudjuk lefedni, ami stabilitást, rugalmasabb erőforrás-gazdálkodást és magas teljesítésbiztonságot jelent. Emellett szó esett arról is, hogyan fejlesztjük tovább a projektmenedzsmentet, erősítjük a minőségbiztosítási szemléletet, és alkalmazzuk átfogóbb módon a digitalizációs eszközöket – többek között BIM-alapon, központosított információkezeléssel (CDE) és LEAN-fejlesztésekkel.
„Úgy látom, a jövő egy centralizáltabb, hierarchikusabb működésben van, ahol a döntések átláthatóak, gyorsak és racionálisak.” - Ármos Béla, vezérigazgató
Fontos üzenet az is, hogy továbbra is a partneri szemléletre építünk: hosszú távon korrekt, kiszámítható és megbízható együttműködést szeretnénk kialakítani partnereinkkel és alvállalkozóinkkal.
A teljes interjú itt érhet el: Magyar Építők